|
Tisztelt Látogató!
 Önnek az a fontos, hogy egy sikeres, megtalálható honlapja legyen, nekünk pedig az hogy Ön ezt meg is kapja, hiszen az Ön sikere a miénk is.
Az utóbbi években az internet hatalmas változáson ment keresztül. Az emberek nagyrésze úgy mond "megtanult internetezni". Ez azt jelenti, hogy már kinőttek abból, hogy kikerekedett szemmel végignézzenek egy 10-20 másodperces animációt. "Immunisak" lettek rá, nem köti le őket. Az internet és az internetezők elérték a felnőtt kort, és a gyorsan megtalálható információkat keresik. A közösségi portálok a fénykorukat élik, a napi frissítésű, érdekességeket tartalmazó oldalakat keresik a látogatók. A statisztikák azt mutatják, hogy az olvasók nagyrésze (egy-egy speciális témát kivéve) 2-3 percet tölt egy oldalon, és ha nem találja meg a kívánt infót, akkor megy tovább. Ebből a 2-3 percből nagyjából 10 másodpercet a kezdőlapon. Magyarul egy sikeres, visszatérő látogatókat is vonzó oldalnak 10 másodperce van arra, hogy ne a konkurenciának tegyen jót.
Mivel lehet megfogni a célközönséget 10 másodperc alatt? Először is el kell mondanom, hogy nem minden vállalkozásnak van szüksége honlapra. Ezt mi meg is mondjuk ügyfeleinknek, hogy ha azt látjuk, hogy nincs érdemleges látogatói közönség, akkor tudatjuk, hogy szerintünk egy komplett oldalt fölösleges megcsinálni, viszont lehet, hogy egy reklám banner többet használna, mint egy többoldalas, a cég profiljából adódóan ritkán frissülő tartalmú oldal.
Kik lehetnek az ilyen cégek? Ilyen lehet egy garázs ABC, vagy egy olyan cég. aki profiljában monopóliumot élvez, és honlap nélkül is mindenki tud róluk. Esetleg egy olyan profilú vállalkozás, akinek a célközönsége nemigazán használja ki az internet adta lehetőségeket.
Nekik megmondjuk, hogy szerintünk ne. És azt is, hogy mi a célszerű. Egy célirányos szórólap, amivel szinte csak az Ő célközönsége van megszólítva, esetleg egy többoldalas prospektus elhelyezése a megfelelő helyeken. Egyik mottónk, hogy inkább legyünk nagyhalak egy kis tóban, mint kishalak egy nagy tóban.
|